1.Fejezet

1. Fejezet

„Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk. Csak rajtad múlik és megtalálod azt, amit szeretnél.” Nem ez így nem lesz jó. Megfogtam a radírt és kitörültem. Megtalálod azt, az utat amit szeretnél?! Nem, ez se jó.

-       Nem hiszem el!!!- kiabáltam fel.

-       Mi az?- Tört be a szobámba Szonja, a barátnőm, aki most épp nálam van. A napokba költöztem át ebbe a kis albérletbe, mert nem akartam anyáéknak teher lenni.

-       Nem tudok írni egy nyavalyás idézetet. Várjunk csak meg van- A mosolyom a fülemig húzódott.

Megfogtam a ceruzám és a papírra levéstem gondolatomat.. „ Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk. Csak rajtad múlik.  Kövesd, hallgasd a szíved és megtalálod azt, amit valójában szeretnél.” Szonja szem forgatva ment ki a szobából. Elnézést még be sem mutatkoztam, pedig illedelmes vagyok, a szüleim megtanították. Csak mindig fecsegek, és a gondolataim elcikáznak a világvégébe. Látjátok már megint. Na szóval a lényeg. 18 éves vagyok és már 13 éves korom óta kedvenc énekesem Adam Lambert, halálosan bele vagyok zúgva. A napokban megtudtam, hogy Adam Európában turnézik, de sajnos Magyarországon csak autogramot fog osztogatni. Elmondhatatlanul örültem ennek a hírnek, bár sajnáltam, hogy koncertet nem add, de hát ez van.

****

Végre elérkezett az utolsó éjszaka. Hamar lefeküdtem, de nem tudtam elaludni, mert csak azon pörgött az agyam, hogy mennyire leszek alacsony a 165 cm-emmel,  milyen lesz belenézni a szemébe, el fogok-e ájulni, vagy le-e leszek sokkolva, vagy például nem-e fogok tátott szájjal nézni mikor csurog ki a nyálam. Megborzongtam. De a legfontosabb, hogy-hogy fogok kinézni? Felugrottam:

-          Úristen ez teljesen kiment a fejemből, holnap mi a fenét vegyek fel?!?!

Mindent össze vissza dobáltam míg meg nem találtam a tökéletest: a cicanacimat és a szöges kabátomat.

-          Ez jó lesz!

Kikészítettem és visszafeküdtem aludni. Egy óra múlva elaludtam…

(másnap reggel)

 Felébredtem, az órámra néztem és majdnem kiugrott a szívem amikor megláttam az időt.

-          Úristen 9 óra van, legalább 3 órával előbb ott kéne lennem. Mivel nem akartam a legutolsó lenni.

Az egész "ceremónia" 15 órakor kezdődik, de hamarabb ott szerettem volna lenni, mivel sokan lesznek. Körülbelül másfél órám maradt készülődni, nagyon siettem. Hamar oda is értem csak az volt a bibi, hogy pár százan megelőztek... Eljött az idő... Az embereket beengedték a terembe. Adam megérkezett, a tömeg pedig 30 percig ujjongott. Adam nevét kiabálták. Miután lecsillapodtak mindenkit egyesével hívtak be. Lehetett közös képet csinálni, autogramot kérni és beszélgetni vele egy picit. Eljött az én időm. Amikor Adam-től egy méter választott el elkezdtem pityeregni, nem értettem, hogy miért van. Erre Adam odajött hozzám és átölelt.

-          Miért sírsz? – kérdezte. A szemembe nézett végre, úgy éreztem, hogy elveszek ebbe a gyönyörű szürkéskék szemben. Valamikor Adamnek tiszta kék a szeme, de valamiért neki mindig más milyen színárnyalat tükrözi a szemét.

-          Őszintén fogalmam sincs, szerintem azért mert te itt és én is itt- Egy nagyot szippantottam, hogy megérezzem Adam illatát. Olyasmi volt mint a tenger.

-          Áhh. Értem. Na és hány autogramot kérsz?

-          Amennyit lehet.

-          Oké. – nevetett – Gondolom azért a popsidra és a melledre nem kérsz, de szívesen adok bárhova.

-          Hát...gondolom nem is adnál – mondtam elpirulva.

-          Még is kérsz?Te kis rossz kislány vagy. Úgy foglak hívni, hogy Vadócka- Nem vágom, valószínűleg nem fogunk találkozni az életbe soha, minek becéz?  Na, mindegy, de lebecézett Adam, legszívesebben sikítottam volna. Bár nem valami találó, jobbat is kinéztem volna belőle, mivel író is.

-          Igen akkor a mellemre, mármint a pólómra csak a mellem részére nyugodtan mehet.

Adam elkezdett dedikálni, de szegénynek elzsibbadt a keze mire végzett

-          Oké. Jöhet a közös kép. Hányat kérsz? – kérdezte Adam.

-          Négyet. Persze ha nem bánod lenne egy kis „extra” benne.

-          Mi lenne az?

-          Hát… - mondtam fülig vörösen – Egy rendes aztán egy olyan ahol te adsz puszit nekem utána én és egy olyan, amin összeér a nyelvünk

-          Reméltem, hogy kérsz ilyet. – nevetett. Felhúztam a szemöldököm, mint Adam a FYE klipben, persze nem olyan profin de még is valami

Kész voltunk a képekkel erre Adam egy szokatlant kérdezett tőlem:

-          Megcsókolhatlak?

Nagyon csodálkoztam majd megszólaltam:

-          Hány lányt csókoltál meg ma?

-          Te lennél az első - most Adam pirult el, de csak nagyon kicsit szinte fel se tűnt a sok arc pírosítótól.

-          Oké nem hiszem el és nem. – derekamra helyeztem könnyű kezeimet.

-          Nem adod be könnyed magad ugye?

De, hogy nem. Csak még nem ismersz. Vállat vontam.

-          És egy szájra puszival?

Beleegyezve bólogattam.

Oda lépett és egy egyszerű még is nagyszerű szájra puszival „megjutalmazott”.

-          Uhhh. Bocs a zavarásért, de elég türelmetlen a nép kint. - az egyik őr volt, aki félbe szakított minket.

-          Azt hiszem mennem, kéne. – mondtam - Bár nem szívesen távolodom el innen.

-          Igen. Még látlak?

-          Ha szeretnéd. Megadom a számom.

Számot cseréltünk és már mentem is. Adam búcsúzóul adott egy puszit az orcámra. Úgy éreztem magam mintha a mennyországban lennék, ha lenne szárnyam már a Marson kötettem volna ki…

***

Sziaa Szonja!!! Kár, hogy nem jöttél, nagyon jó volt, muszáj elmesélnem neked, hogy mi volt. Még most se hiszem el. Szájon puszilt pedig nem is kellett kérnem rá vágod? Megcsókolt. Ha leszel, hívj vissza!! –  Amint haza értem dobtam egy sms-t Szonjának.

Este kaptam egy sms-t: Szia Vadócka! Holnap felhívlak, ha nem bánod!
Visszaírtam: Nem, sőt már alig várom.
Elaludtam…